2013. május 11., szombat

Ismerkedésem a BMW 320d-vel II. - Akkor kárpitozzunk - BMW E46 Beltér-rekonstrukció

A Debike - mert ugye ez lett az autó neve - meglehetősen lelakott belsővel érkezett meg. És a lelakottság elsősorban nem abban nyilvánult meg, hogy szét lett volna ülve a belső, hanem hogy elképesztő cigiszagú volt szegény. Ehhez jött, hogy a tulajdonosának sem tetszett a világosszürke színű belső, pedig este nagyon mutatós volt!
Képzeljük magunk elé a képet:
Jobb hátul ülünk, és bal előre nézünk a vezető felé, aki előtt max fényerőre állított műszerfal-narancssárga világít mindeközben kint már szinte sötét van, de mivel belső szép világos, így lényegében belül világosabb van, vagyis annak hat, mint a minket körülvevő környezet. Közben suhanunk egy néhol halkan, néha kicsit hangosabban duruzsoló diesel BMW-vel. Körülöttünk forgalom, kocsik mennek-jönnek, de mi nem azt nézzük, hanem bal karunk a lehajtott kartámaszon pihen, mely pont kényelmes magas (nem úgy mint pl az X5-ben), míg a jobb karunk a jobb oldali kartámaszon és csak bámulunk kifele: BMW kényelemben ülünk, és ilyenkor kit érdekel a külvilág...

... na de most képzeljük el, hogy lehunyjuk a szemünket majd kinyitjuk és az esti szürkületből fényes nappal lett, és fekete oldalkárpitok vesznek körül, mi már elöl ülünk, a fekete, félbőr, combtámaszos ülésben, és úgy gondoljuk, hm, megyünk már egy jó ideje, de nem is kényelmetlen ez a sportülés...

Na idáig a (nem létező költői) énem megnyilatkozása. Jöjjön a valóság: kárpitcsere egy BMW E46 320d-ben, sima szövet belsőből, félbőr combtámaszos sportülésre. 

 Ilyen volt...

... és ilyen lett!


Nézzük a folyamatot!

 
 Elöl kettő csavar (16-os) fogja, és hátul is kettő. + az öv csavarja. Az elsőket koppig lenyomott üléslappal, és hátrahúzott székkel lehet kiszedni, a hátsókat előretoltan, míg az övet fogó egy szem csavart a szék teljesen felállított állapotában a legkönnyebb kicsavarozni.


A hátsó kárpit lekapva. Nem sok, összesen 5 csavar fogja.

Itt közelebbről

Egy alu díszcsík. (Ez volt az egyik hátsó kárpiton, beszerelésre nem került.) Jól látszik, hogy mennyire gregyós a hátsó ülőlap. Ez is cserélve lesz!

Itt már fent a fekete, de az ablakemelő karja meg a díszcsík sehol.

Ezeket sem olyan bonyolult becsavarni, de arra figyelni kell, hogy ne veszítsük el az ezeket fedő fekete kupakokat!

Egy leszedett szürke kárpit hátulról. A fehér pöckök, fekete gumis alátéttel a patentek. Ezek fogják hozzá az ajtóhoz a kárpitot, a csavarok csak rögzítik (utóbbiak adják a stabilitást.) 

 Ülés-kiműtés. Célszerű ha van egy segítő, mert egyedül kicsit nehezebb a feladat. Amúgy az övfeszítőt csak egy csati fogja, ezt hamar ki tudjuk csatolni.

Mi a módja, hogy ne üljön be mellénk az anyós? Szedjük ki az anyósülést!  


Jobb előre könnyen ki lehet látni + a diplomata pozícióban ülőnek is bőséges a lábtere.

A viseletes hátsó még cserére vár...

A vezető ülése kiszerelve, és a helye még takarítás előtt...


... itt már utána. A pirossal bekarikázott helyről jön a levegő a hátul ülőknek.

Egy másik képen. (Már beszerelés és takarítás után.)

Kárpitok hátul készen.

Így néz ki egy BMW E46 ülés alulról. 

A hátsó üléslap eltávolítva. Alattunk az üzemanyagtartály. 

A fekete - ideiglenes - ülőlap hátul. Ez később a sportülésekhez illő félbőr ülésekre lesz cserélve.

Már csak a háttámla maradt hátra. Annak leszedése nehezebb volt, mert az ott lévő csavarokat csavarrögzítővel fújták be. Eltávolításukhoz emberfeletti erőre volt szükség. (Meg csavarkulcs-hosszabbítókra) 

A beltér jelenlegi állapota. A cigiszag közel 100%-osan megszűnt. 

A közeljövőben
  •  fekete tetőkárpit, 
  • MFL kormány, 
  • automatikusan (fényre) sötétedő tükör, 
  • sötét váltószoknya, 
  • új váltógomb 

kerül az autóba. 
Ezt követi a csomagtér feketére cserélése rolóstul, majd a kartámasz feketére történő átbőrözése.

A jelenlegi állapot jelentősen szebb, mint amivel érkezett az autó, de még koránt sincsen készen. 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése